Dameo Daniel



Daniel minden helyzetben használja az eszét, racionális és talpraesett férfi.

Kiválóak a meglátásai, nem véletlenül szeret tanácsokat osztogatni. 

Szisztematikusan közelíti meg a problémát, stratégiát állít fel, megvizsgál minden részletet, elfogulatlanul, kívülről próbálja megtalálni a megoldást.

A munkája az első, és nem igazán képes kikapcsolni, szinte folyamatosan a munkáján, a feladatokon járnak a gondolatai.

Hajlandó túlvállalni magát, amivel csak még több stresszt gyűjt be.

Gyakori, hogy Daniel szinte képtelen hosszabb ideig egy helyben megülni, közben egymás után szívja a cigarettát, rágja a körmét, vagy hasonlóan rossz szokásokkal próbálja levezetni a feszültségét. 

Valójában nagyon sok pihenésre, kikapcsolódásra lenne szüksége, ki kellene mennie a természetbe, hiszen az erdők látványa önmagában is gyógyítóan hat az elméjére, a lelkére. Nem könnyű rávenni, hogy szánjon időt magára, de ha sikerül, végül saját maga döbben rá, mennyire szüksége volt már a valódi feltöltődésre.

Eléggé érzékeny típus, de egy összetett személyiség, ritkán agresszív, mert inkább magában, belül próbálja a nehézségeket megoldani, pedig néha neki is jót tenne, ha lerakná a terheket.

A feltétel nélküli bizalom, a nyugalom és a béke, a melegség és a biztonság nélkülözhetetlenek a számára.

A változásokat ugyanakkor csöppet sem kedveli, néha kiismerhetetlen és ingatag, de néha el kell fogadja a munkájában is a változásokat a gyors fejlődés és előre haladás érdekében.

Imádja a kávét, és a sakkozást. Számára a sakk egy kiváló stratégiai játék. 

Daniel a számok embere, így a matematikai dolgok nem állnak messze tőle. Nagyon ért a pénzhez is, így a számlázási műveleteket leginkább ő végzi el. 

A bázisban ő egy nagyon szorgalmas számítógépes dolgozója, kire Sebastian nagyon büszke. Ezért is Daniel számára a csúcs technológiákat megadva, és örök fiatalság mellett a bázis örökös dolgozója. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el